Az MDF, az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt alkot választási szövetséget a megyében - mondta Kuti Csaba, az MDF megyei választmányának elnöke, a jelöltjeiket bemutató sajtótájékoztatón kedden Veszprémben.
A megye hét választókerületéből négyben indul MDF-es jelölt, kettőben SZDSZ-tag, egyben pedig a Független Kisgazdapárt megyei elnöke vállalta az MDF-es színekben való megmérettetést - mondta Kuti Csaba.
A megyei elnök kitért arra is, hogy a pápai választókerületben Farkas Bertalan, az egykori űrhajós indult volna, ám sajnálatukra nemrég visszalépett. "Számomra nem egészen megértett vagy tényleg követhető indokok alapján úgy döntött, hogy a korábbi ígéretétől eltérően, visszalép" - fogalmazott Kuti Csaba.
Az MDF megyei elnöke elmondta: várják mindazokat a támogatókat, akik a párt miniszterelnök-jelöltjének, Bokros Lajosnak a programját elfogadják és azt támogatni hajlandók.
Molnár Margit, az SZDSZ országos ügyvivője, Veszprém megyei elnöke közölte: elfogadták "igen nagy többséggel" az MDF-fel való választási együttműködést, közös miniszterelnök-jelöltjüknek pedig Bokros Lajost. "Korrekt tárgyalások során" a megyék közül szinte elsőként hozták létre Veszprémben az együttműködési megállapodást. A két SZDSZ-tag jelölt neve után mindkét párt (MDF-SZDSZ) neve szerepel majd a szavazólapon - tette hozzá.
Molnár Margit szerint a választási megállapodásuk lényege az, hogy az SZDSZ önállóan nem állít országos és területi listát, hanem az SZDSZ-esek az MDF-listán fognak indulni, s így az ő töredék szavazataik az MDF-listára kerülnek.
Ezt bemutatkoztak az egyes választókerületek jelöltjei. Az 1-es számú, ajkai választókerületben Marton József tanár lesz az MDF jelöltje, aki független, ám korábban - mint arra emlékeztetett - SZDSZ-esként volt 1990 és 1994 között Ajka alpolgármestere, majd 1994-1998. között pedig a város polgármestere. Később Fidesz-tag lett, s kérdésre válaszolva mondta el, hogy a pártból decemberben kilépett.
A balatonfüredi választókerületben Kulcsár Miklós indul, aki az MDF megyei választmányának alelnöke és Barnag község polgármestere.
A pápai választókerületben indul Kuti Csaba, az MDF megyei elnöke, aki - mint mondta - Farkas Bertalan visszalépése miatt "lépett be" ide jelöltnek. Kuti Csaba utalt arra, hogy 1998 és 2006 között a Veszprém Megyei Közgyűlés MDF-es elnöke volt.
A Tapolca-Sümeg választókerületben indul az MDF színeiben Rátosi Ferenc, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke, aki nyolc éven át volt (1998-2006) Sümeg polgármestere. Hangsúlyozta, hogy a szavazólapon a neve után az MDF-FKGP pártnevek szerepelnek majd. A Várpalota-Zirc választókerületben Szőke László ügyvéd, SZDSZ-tag lesz a képviselőjelölt, aki egyébként a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének az elnöke, s egyben a szervezet Veszprém megyei elnöke is.
A megyeszékhely két választókerülete közül a 6-os számúban indul MDF-SZDSZ-jelöltként Molnár Margit közgazdász, az SZDSZ megyei elnöke. A 7-es számú választókerületben pedig Bense László Erik ügyvéd, az MDF megyei választmányának alelnöke lesz a párt képviselőjelöltje, aki 12 éve veszprémi önkormányzati képviselő és bizottsági elnök is.
MTI
Scooby Doo és Kalózsszellem élő, zenés színpadi produkció lesz látható 2010. május 15-16-án a Papp László Budapest Sportarénában, 22-én a Veszprém Arénában valamint 29-én a debrceni Főnix Csarnokban. Puskás Peti a twitter oldalán is elcsiripelte, hogy szerepet kapott a showban, így Scooby Doo legjobb spanja szerepében Bozont karakterét fogja alakítani.
Az előadásra jegyek már kaphatóak. Jegyvásárlásra a http://musicalinfo.jegy.hu oldalon van lehetőség.
Jegyárak:
3 200 Ft, 5 600 Ft, 6 900 Ft, 10 500 Ft
A Veszprém fennállása során először jutott be a férfi Extraliga legjobb négy csapata közé, miután drámai küzdelemben legyőzte a Kazincbarcikát.
Az első szettben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok (11:11), de ezt követően a hazaiaknál Tóth Tibor nyitásai rendre pontot értek, valamint a szervákból következő labdamenetekből is a veszprémiek jöttek ki jobban, így fokozatosan növelték előnyüket. Ez a periódus olyan lendületet adott, amely kitartott a szett végéig, így az első játszmát a Company húzta be (25:21, 1:0).
Megfialtatja a pénzt ? ígérte a magát jósnőnek kiadó nő, e helyett azonban ellopta az idős berhidai asszony megtakarított 970 ezer forintját.
A nyártól az MKB Veszprém kézilabdacsapatát erősíti Laluska Balázs. A szlovén Cimos Koper átlövője a Nemzeti Sport érdeklődésére már a hét elején megerősítette, hogy menedzsere felvette a kapcsolatot a veszprémiekkel, a felek az aláírásukkal ma véglegesen szentesítették is a megállapodást.
Az MKB Veszprém szombati kielcei mérkőzésének már egyik csapat számára sincs tétje, mivel mindkét csapat tabellán elfoglalt helye végleges.
A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2010. március 02-ai ülésén értékelték a 2009-es év közlekedésbiztonsági helyzete. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott tanácskozáson a bizottság tagjai elemezték a balesetek okait és az azokat elősegítő tényezőket.
A jövő évtől mintegy három-négy százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon a nemzetközi elemzők egyöntetű véleménye szerint - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Veszprémben, a Maxon Motor Hungary Kft.-nél tett látogatásakor.
A román Constanta, két dán, az FC Köbenhavn és a Kolding, a svéd Alingsas, valamint a spanyol Ademar Leon közül kerülhet ki az MKB Veszprém nyolcaddöntős ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Mivel a magyar együttes már biztosan csoportelső, ezért kedden egy másik csoport negyedikjével sorsolják össze úgy, hogy a visszavágót rendezik Veszprémben.
Kölyökdzsungel elnevezéssel 300 négyzetméter alapterületű játszóház és terrárium nyílt szerdán a veszprémi állatkertben.
A Veszprém rutingyőzelmet aratott szerda este a Balatonfüred otthonában a férfi kézilabda bajnokság 22. fordulójában. A hazaiaknak a múlt heti edzőváltás sem adott szárnyakat, Sótonyi László tanítványai már az első félidőt követően nyolcgólos hátrányba kerültek, ami a folytatásban még hárommal nőtt. A meccs hőse Iváncsik Gergő volt, a balszélső kilenc góllal járult hozzá a Veszprém sikeréhez. Továbbra is száz százalékos a Veszprém.
A tavalyi sikeres rendezést követően szombaton újra Veszprémben cselgáncsoznak a régió legjobb sportolói.
Nem csak a pártokról és képviselőjelöltekről, hanem a demokratikus politikai szerkezet jövőjéről is szavazunk ? mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdán Veszprémben, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
Munkácsy Mihály festményeiből rendeznek kiállítást július 10. és október 10. között Veszprémben a Művészetek Háza Csikász Galériájában; a tárlatot hagyományosan a Veszprémi Ünnepi Játékok kísérő rendezvényeként szervezik.
Sótonyi László együttese ellen készül az MKB Veszprém a hétvégi lengyelországi BL-túrára.
Mocsai csapata felkészüléséről nyilatkozott az eurohandball.com-nak
Szocialista hagyaték: csak a csontvázak és adósságlevelek
Az Európai Parlament brüsszeli székházában kedden bemutatták a Veszprémben tavaly februárban meggyilkolt román kézilabdázónak, Marian Cozmának emléket állító, Szíven szúrt ország című magyar fikciós dokumentumfilmet.
Nem sokkal a kedd déli időpontot követően érkezett a bejelentés a rendőrség ügyeletére, hogy a megyeszékhely Gyulafirátót és Kádárta városrésze közötti területen holttestet találtak.
Kapjon új Alkotmányt az ország, mert ez szolgálja a magyar nép érdekeit - mondta Sebők István független országgyűlési képviselőjelölt, aki a 7. számú választókerületben méreti meg magát.
Ahogy közeledik az évad vége, a színfalak mögött folyó átigazolási tárgyalások eredményei közül egyre több kerül nyilvánosságra. Az első jelentősebb magyar vonatkozású hírünk, hogy Laluska Balázs két évre a Veszprémé lehet.
Egy fordulóval a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének zárása előtt máris csoportelsőnek tudhatja magát a Veszprém. Iváncsikék szombaton a Velenjét győzték le, a meccset a helyszínen szurkoltuk végig. Beszámolónk.
A legfontosabb teendők egyike a hazai kis és közepes cégek megerősítése, és olyan gazdasági-irányítási környezet megteremtése, amelyben sok új, innovatív magyar vállalkozás születhet. Így lehetne talpra állítani a romokban heverő magyar gazdaságot.
Ami a végkifejletet illeti, a várakozásnak megfelelően alakult a férfi Bajnokok Ligája két magyar érdekeltségű csoportmérkőzése.
Selfness. Íme, egy új módszer, amely a mára komplett üzletággá vált fitnesst és wellnesst válthatja fel, de legalábbis árnyalja az egészségtudatos élet képét, hiszen a mozgás mellett a lélekkel is törődik, sőt a személyiségünk megismerésére, az érzelmek kezelésére helyezi a hangsúlyt.
A fantasztikus védéseket bemutató Fazekas Nándor vezérletével diadalmaskodott az MKB Veszprém, bebiztosítva a csoportelsőséget.
Az MKB Veszprém kézilabdacsapata hazai pályán 30?25-re legyőzte a szlovén Gorenje Velenjét, és sorozatban nyolcadik BL-győzelmével ? az utolsó forduló eredményeitől függetlenül ? biztosította az első helyét a csoportban.
Március 24-én érkeznek a Veszprém Arénába a kosárlabda zsonglőrei, nem mindennapi produkcióban lehet részünk.
Vérmes és érmes reményekkel vágnak neki a veszprémi atléták a hétvégi országos bajnokságoknak.
Nem igazán értem, miért nem jelennek meg az általunk összehívott konzultációkon, azok, akiknek a belváros-rehabilitációval kapcsolatban kérdéseik vagy problémáik vannak.
Minden bizonnyal csoportelső lesz az MKB Veszprém, és kiesik a Pick Szeged szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
Két albinó tigrispiton (Python molurus bivittatus) érkezett a veszprémi állatkertbe egy Prága melletti tenyészetből.