Cáfolta a devecseri általános iskola igazgatója, hogy tömegverekedés lett volna az intézményben. Eszterhainé Fatalin Ilona szerint a rendőröket is félrevezették, akik egy öltözői incidens után két órával nagy erőkkel vonultak a Veszprém megyei város iskolájához.
Őket a mentők értesítették arról, hogy egy 13 éves lányt vittek be a kórházba. A lány fájlalta a hasát, miután előbb összeverekedett valakivel, amit több társuk nézett, majd néhányan még bekapcsolódtak az incidensbe.
Az iskola igazgatója ezt nem tömegverekedésnek, hanem inkább csetepaténak nevezte. A Klubrádió veszprémi szerkesztőségének elmondta: nem tudja, hogy ki csaphatta be a rendőröket, a verekedőket azonban megbüntetik.
(Klubrádió)
|
|
A Magyar Turizmus Zrt. meghívására augusztus elején több
A belügyminiszter a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) létrehoz&
Fürdetés közben halálos áramütés ért egy négyéves kislányt a Zala megyei Pusztaszentlászlón.
Lányára és unokájára gyújtotta lakásukat egy férfi kedden. A nő meghalt, a kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az 51 éves férfi ellen emberölés miatt indított eljárást a rendőrség.
Négy forinttal nőtt a benzin, három forinttal pedig a gázolaj ára az itthoni töltőállomásokon szerdától.
Szerdán borult lesz az ég csapadék nélkül. Csütörtökön sokat süt a Nap. Pénteken száraz időben lesz részünk, de a hétvégén ismét esőre van kilátás.
Kazincbarcika és Sajószentpéter között fél három körül halálra gázolt a vonat egy férfit. Előreláthatólag hat óra után áll helyre a menetrendszerinti közlekedés.
Nemzetközi felkészülési torna Balatonfüreden
A kézilabda-bajnokság kezdete előtti utolsó nemzetközi felkészülési tornát Balatonfüreden rendezik szeptember első hétvégéjén.
Kihívások előtt Európa A munkanélküliség miatt aggódik leginkább az európaiak többsége, de az árak és a gazdasági stabilitás is előkelő helyen szerepel a megoldandó problémák között. Mindez az Európai kihívások 2010 felmérés eredményeiből derül ki.
Idén már a hetedikesek is igényelhetnek ingyen ebédet az iskolában - tudta meg az RTL Híradó. A kormány ugyanis bővítette azok körét, akik részesülhetnek önkormányzati ebédtámogatásban.
Öngyilkossági szándékkal feküdt vonat elé egy miskolci férfi hétfőn hajnalban.
A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház.
t A fővárosi csapvíz sok márkás ásványvizet leköröz az Index felmérése szerint. Figyelembe véve, hogy a veszprémi ivóvíz hazánkban kiemelkedő minős&eacut A veszprémi ivóvíz is jobb lehet több márkás ásványvíznél
Becsengettek - kezdődik az iskola
A szerda reggeli becsengetéssel véget ér a közel két és fél hónapos nyári vakáció, megkezdődik a 2010/2011-es tanév.
Riválishoz igazolt - Halálosan megfenyegették
Belgrád - Halálos fenyegetéseket kapott a szerb válogatott kapus, Vladimir Stojkovic, miután Crvena zvezdás múlttal a belgrádi rivális Partizan labdarúgócsapatához igazolt.
Minden jog fentartva. Info-Cities.com