A nagy havazás közben lejátszott mérkőzésen három góllal maradt alul a Veszprém.
Az első félidőben fölényben játszott a vendég csapat, ami a gólokban is megmutatkozott. A veszprémi védelem nem a megszokott formában állt fel, Orbán Tamás vezetőedző más posztokon próbálta ki játékosait. A második félidő azonban kiegyenlített játékot hozott.
Szerdán két edzőmérkőzést is játszik a Veszprém, 14 órakor a Szombathelyi Haladás, 19 órától pedig a Velence csapatával mérkőznek meg a Jutasi úti műfüves pályán.
Veszprém, 100 néző.
Vezette: Solymosi P. (Tóth Z., Rogácsi B.)
Veszprém FC: Varga (Kiss), Szöllőskei (Kovács), Fehér, Leitold (Foki), Kalcsó, Garai, Boromisza G. (Horváth B.), Boromisza D., Miskei (Jurik), Tatai, Finta. Vezetőedző: Orbán Tamás
Gólszerzők: Marosvölgyi, Covic, Nagy.
(Hajráveszprém)
|
|
A Magyar Turizmus Zrt. meghívására augusztus elején több
A belügyminiszter a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) létrehoz&
Fürdetés közben halálos áramütés ért egy négyéves kislányt a Zala megyei Pusztaszentlászlón.
Lányára és unokájára gyújtotta lakásukat egy férfi kedden. A nő meghalt, a kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az 51 éves férfi ellen emberölés miatt indított eljárást a rendőrség.
Négy forinttal nőtt a benzin, három forinttal pedig a gázolaj ára az itthoni töltőállomásokon szerdától.
Szerdán borult lesz az ég csapadék nélkül. Csütörtökön sokat süt a Nap. Pénteken száraz időben lesz részünk, de a hétvégén ismét esőre van kilátás.
Kazincbarcika és Sajószentpéter között fél három körül halálra gázolt a vonat egy férfit. Előreláthatólag hat óra után áll helyre a menetrendszerinti közlekedés.
Nemzetközi felkészülési torna Balatonfüreden
A kézilabda-bajnokság kezdete előtti utolsó nemzetközi felkészülési tornát Balatonfüreden rendezik szeptember első hétvégéjén.
Kihívások előtt Európa A munkanélküliség miatt aggódik leginkább az európaiak többsége, de az árak és a gazdasági stabilitás is előkelő helyen szerepel a megoldandó problémák között. Mindez az Európai kihívások 2010 felmérés eredményeiből derül ki.
Idén már a hetedikesek is igényelhetnek ingyen ebédet az iskolában - tudta meg az RTL Híradó. A kormány ugyanis bővítette azok körét, akik részesülhetnek önkormányzati ebédtámogatásban.
Öngyilkossági szándékkal feküdt vonat elé egy miskolci férfi hétfőn hajnalban.
A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház.
t A fővárosi csapvíz sok márkás ásványvizet leköröz az Index felmérése szerint. Figyelembe véve, hogy a veszprémi ivóvíz hazánkban kiemelkedő minős&eacut A veszprémi ivóvíz is jobb lehet több márkás ásványvíznél
Becsengettek - kezdődik az iskola
A szerda reggeli becsengetéssel véget ér a közel két és fél hónapos nyári vakáció, megkezdődik a 2010/2011-es tanév.
Riválishoz igazolt - Halálosan megfenyegették
Belgrád - Halálos fenyegetéseket kapott a szerb válogatott kapus, Vladimir Stojkovic, miután Crvena zvezdás múlttal a belgrádi rivális Partizan labdarúgócsapatához igazolt.
Minden jog fentartva. Info-Cities.com