Egységes elektronikus rendszerbe szervezik a családtámogatásokat, egy év múlva a mainál egyszerűbb lesz az ügyintézés, amelyre mód lesz az internetes Ügyfélkapun keresztül is, javulni fog a szolgáltatás színvonala, életút szemléletű szociális nyilvántartá
Az építőipari mikro vállalkozásokat súlyosan érintette a lánctartozás, amelynek szakmai körökben becsült értéke 500 milliárd forint lehet
Három órakor a teljes magyar jobboldal az utcára vonul.
Páva Zoltán a gyanú szerint hozzájárult egy gyanús ingatlaneladáshoz. Egyelőre védi a mentelmi jog.
Változékony, szeles idő várható a hétvégén és március 15-én; a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan futó záporok, hózáporok előfordulhatnak.
Általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben egy, a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült tanulmány. E szerint a gyesnek megfelelő, 28 500 forintos díjat szednének a szülőktől, mondván, az európai országokban átlagosan 20 százalékos
A bíróságon azt mondta, nem tudja, szóba került-e az ingatlancsere a 2008-as parlamenti megbeszélésen.
Utolsó kísérletet tesznek az ajánlószelvények összegyűjtésére, szerintük három párt kevés a parlamentbe.
Szerintük az MSZP-t és a Fideszt is anyagi érdekek fűzik a sávolyi beruházás megvalósulásához. Válaszokat várnak.
A jobboldali és baloldali érzelműek között jelentős eltérés tapasztalható a választási hajlandóságban: a baloldaliakhoz képest a jobboldali érzelműek több mint kétszer annyian ígérték biztos részvételüket az április 11-i országgyűlési választásokon - derü
Nem sietnek - a BKV ellenőrzése szerint a sofőrök többsége nem hajt gyorsan, kollégáiknak kevesebb mint három százalékát büntették meg. A cégnek ugyanis saját traffipaxa van, amellyel tavaly összesen 30 ezer buszt, trolit és villamost ellenőriztek - számo
Több mint 130 millió forintnyi adománnyal járultak hozzá a Magyar Katolikus Egyház hívei a földrengés sújtotta Haiti megsegítéséhez; az összeg túlnyomó részét a februári országos templomi gyűjtés során adták össze - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konf
Személygépkocsi gyalogost gázolt pénteken reggel hat óra előtt Debrecenben, a Kishegyesi és a Derék utca kereszteződésében.
A MÁV-Start államháztartási körön belüli gazdálkodó szervezet, a MÁV Zrt. és a MÁV Trakció pedig nem közszolgáltató, így nem kaphat az MFB közlekedésfejlesztési hitelkeretéből
Raklapnyi új, bontatlan csomagolású BKV-s inget talált valaki csütörtökön egy kistarcsai szemétlerakóban. A fehér, rövid ujjú ingek mellzsebére BKV Zrt. felirat van hímezve. Egyelőre nem tudni, hogy az ingeket ellopták, vagy a BKV kidobta, ez ügyben a köz
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a MÁV Hídépítő Kft. két volt munkatársát, ketten pedig házi őrizetbe kerültek. A vasúti cégnél hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás.
Nem megfelelően használt fel a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület több mint 300 millió forintot - állítja az agrártárca
A pályázat keretösszege közel 87 millió forint
Az Érsekkertben közművelődési, művészeti-nevelési, oktatási, felnőttképzési feladatokat is ellátó intézmény épül nagyrészt uniós forrásból
Csütörtök estig országszerte havazásra kell számítani.
Kisebb meghibásodás volt a pécsi erőmű egyik kazánjában, emiatt a távfűtött lakásokban a megszokottnál hidegebbek voltak a radiátorok szerdán.
Vajda Pál és Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettesek vizsgálták a BKV-val kapcsolatban érkezett revizori leveleket, és azt állapították meg, hogy az azokban foglaltak teljesen megalapozatlanok - mondta Demszky Gábor.
Két éve nem fizeti ki a kormány a panelfelújításra elnyert pályázati pénzeket Győr több társasházának. Egyes kivitelezőknek már 400-500 millió forinttal tartozik az állam. Az Önkormányzati Minisztérium a túl sok adminisztrációra hivatkozik.
Hároméves sportlövői tevékenységhez, illetve pszichológiai vizsgálathoz kötik az engedélyt.
A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén elhalasztották a legfontosabb kérdések tárgyalását.
Az LMP akár a szavazatok 9 százalékát is megszerezhetné.
Vámnyomozók és kommandósok tartottak összehangolt akciót. Adócsalás és pénzmosás a gyanú.
A BKV belső ellenőre levélben tájékoztatta, hogy a cégnél "lopnak, csalnak, sikkasztanak".
Tüntetők fogadták Gyurcsány Ferencet Recsken. A volt miniszterelnök az egykori munkatábornak helyet adó településen tartott kampánygyűlést, a sajtót kizárták a rendezvényről. A szocialisták cáfolják, hogy jövő heti évértékelő beszédével Gyurcsány Ferenc v
Az egyik kapitányra egy illetéktelenül használt benzinkártya, a másikra ismerőseinek tett szívességei miatt figyeltek fel.
Hároméves sportlövői tevékenységhez és pszichológiai vizsgálathoz köti a kormány a fegyvertartási engedélyt. A szabályokat a tavaly novemberi pécsi gyógyszerészhallgató ámokfutása, és az ELTE-s joghallgató esete miatt szigorítják.
Árokba csúszott kocsikhoz és elakadt kamionokhoz riasztják a tűzoltókat.
Négyszáz lakó maradt meleg víz és fűtés nélkül, mert néhány lakástulajdonos nem fizette ki a díjat a szolgáltatásért
A miniszterelnököt a Sukoróra tervezett, majd meghiúsult kaszinóvárossal kapcsolaos beruházásról faggatta a Központi Nyomozó Főügyészség
A gyermek rendszeresen játszott egy játékkonzollal, melyhez ugyanolyan pisztoly tartozott, mint nevelőapja lőfegyvere
Napokon belül feladja magát a rendőrségen Kovács Gyula - Kovács Kokó István profi ökölvívó bátyja -, akit jelenleg köröz a rendőrség - írja a Blikk.
Nem a létszámnövelés vagy a sorkatonaság visszaállítása a megoldás a hadsereg problémáira, hanem a NATO-tagországokban is honos önkéntes, tartalékos rendszer - állítja a Fidesz-KDNP szakpolitikusa, aki szerint a honvédségnél sok a pazarlás, a luxuskiadás,
Lassan tíz éve nem tudják tulajdonjogukat rendezni egy budapesti társasház lakói, mert nem tudják bejegyeztetni a társasházi alapító okiratot a földhivatalban - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult a hajdúböszörményi köztemetőben végzett szociális temetkezések ügyében - írta szerdai számában a Népszabadság.
Sem fenntartásra, sem feltámasztásra nincs pénze a vidéki reptereket fenntartó önkormányzatoknak
Csaknem 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól a cégnél eltöltött 27 hónap alatt Balogh Zsolt - írja a Népszava.
Az új határidő június 5-e, az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja